A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon a Tiszáninneni Református Egyházkerület által alapított és fenntartott református köznevelési intézmény, egyben a magyarországi köznevelési intézményrendszer része.
Alapításának és működtetésének célja az, hogy a szülők által az intézményre bízott fiatalok testi, lelki és értelmi nevelését a Szentírás mércéje szerint végezze, úgy, hogy azok művelt keresztyén emberekké, szűkebb és tágabb közösségeik – családjuk, egyházuk, magyar nemzetük – felelős, tettre- és áldozatra kész, hasznos tagjaivá nevelkedjenek.
A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) az az intézményi dokumentum, amely meghatározza az intézmény szervezeti felépítését, működésének belső rendjét, a belső és külső kapcsolatok rendjét, és mindazokat a rendelkezéseket, amelyeket jogszabály nem utal más hatáskörbe.
A SZMSZ egyúttal az intézmény pedagógiai programjában megfogalmazott cél- és feladatrendszer tevékenységeinek és folyamatainak összehangolt, racionális és hatékony megvalósulását szabályozza.
Eseménynaptár
Hírarchívum
- MAKKAI SÁNDOR DÍJAT KAPOTT KERBOLTNÉ TÓTH EDIT IGAZGATÓHELYETTES KOLLÉGÁNK
- Kollégiumi ballagás 2024
- "BONIS BONA DÍJ - A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT" DÍJJAL TÜNTETTÉK KI DR. VONÁNÉ VINCZE VIKTÓRIA KOLLÉGANŐNKET
- Ballagás 2024
- 8.-os sportsikerek 2024
- Ausztrália 2. beszámoló
- 1. mérföldkő
- szezonnyitó bringázás
- Kollégium- dráma szakkör
- LÉVAY 30. GÁLA
- Jane Haining Angol Nyelvű Emlékverseny döntő 2024
- magyar nyelv OKTV 2024